Gyakorlatilag ingyen hitelhez juthatnak a szécsényi vállalkozások. Erről írt alá együttműködési megállapodást Szécsény Város polgármestere és a Nógrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke. A konstrukció megvalósítására évente 50 millió forint áll rendelkezésre, amely összeg megduplázható. A hitelt az Alapítvány adja, a kamatait az Önkormányzat fizeti. Egy vállalkozás maximum 10 millió forintot kaphat, a futamidő pedig akár 10 év is lehet.
Szerkesztő összes bejegyzése
Ünnepélyesen felavatták Nógrád megye egyetlen vágóhídját
A majd 200 milliós beruházás kivitelezője a Szécsény Holding Kft, amely sikeresen pályázott 2016-ban a Belügyminisztérium beruházási célú közfoglalkoztatási mintaprogramjára. A térség számára kiemelkedő jelentősége van a létesítménynek, hiszen a nógrádi állattartók jelenleg Gyöngyösre, vagy Pétervásárára kénytelenek szállítani vágásérett jószágaikat, ami drága és időigényes számukra. A pályázattal egy olyan kis kapacitású vágóhíd valósult meg, ami gazdaságilag ideális a térségnek. Az üzem 219 négyzetméteren, heti 50 sertés vágására és darabolására lesz képes. Az ipari létesítmény 5 embernek biztosít folyamatosan munkát. A vágóhíd, a kiviteli tervek átadását követően, 6 hónap alatt készült el, szinte kizárólag helyi vállalkozók, helyi munkások építették. A sikeres kivitelezést követően a Szécsény Holding Kft. a vágóhidat üzemeltetésre átadta a Szécsényi Önkormányzatnak, ahol abban bíznak, hogy a helybéli sertéstartók hamar megkedvelik a vágóhíd szolgáltatásait és rövid időn belül minél többen jönnek ide közülük levágatni állataikat. A beruházás csökkenti a Nógrád megyei állattartók költségeit, így várhatóan a piacon nagyobb haszonnal tudják majd értékesíteni termékeiket. Hosszútávon pedig a nagyobb profitábilitás arra sarkalhatja az érintetteket, hogy bővítsék vállalkozásukat. A Szécsényi Önkormányzatnál ezért azt tervezik, hogy amennyiben a pozitív szinergikus hatások valóban érvényesülnek, és a térségben nő az állattartási kedv, akkor tovább bővítik majd az üzemet is, egy marhavágóval és egy húsfeldolgozóval.
Kapcsolat: vagohidinfo@szecseny.hu
Árak:
1 db sertés vágása, tisztítása, ketté hasítása, nettó: 7500 Ft, bruttó: 9525 Ft.
Fél vagy negyed állati test darabolása esetén + 2000 Ft, vagyis összesen nettó: 9500 Ft, bruttó: 12065 Ft. (köröm, lapocka, comb, karaj, fej, oldalas)
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
A tavalyi évhez hasonlóan ismét természetbeni támogatásként, Erzsébet-utalvány formájában vehetik kézhez az arra jogosult személyek. A természetbeni juttatás célzottan csak készétel, tanszer és ruházat vásárlására használható. Az utalványok átvehetők a Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal épületében, a Pénztár helyiségben az alábbi időpontokban:
• 2018. november 28-án (szerdán) 9.00-től 16.00-ig
Pótkifizetés:
• 2018. november 29-én (csütörtökön) 9.00-től 12.00-ig
Érvényes személyi azonosító igazolvány szükséges az utalványok átvételéhez, meghatalmazottnak pedig hivatalos meghatalmazás.
MÉGSEM LESZ ZÖLDHULLADÉK GYŰJTÉS SZÉCSÉNYBEN
Korábban arról tájékoztatott a Szécsény szemétszállításáért felelős vállalkozás, A ZÖLD HÍD B.I.G.G. NONPROFIT KFT. hogy újraindítják városunkban a zöldhulladék gyűjtést. Az Önkormányzatnál többen kérdezték, hogy hol lehet megvásárolni az ehhez szükséges zsákokat. Mint a Kft-től megtudtuk téves információt küldtek, ami Szécsényre nem vonatkozik. Íme a kérdésünkre adott válasz:
Levelére válaszolva tájékoztatom Önt, hogy a Szécsény Város Önkormányzatának korábban (2018. november 10-én) kiküldött levél, amely a házhoz menő zöldhulladék gyűjtés újraindításáról szólt, csak azokra a településekre vonatkozott, amelyeknél eredetileg is történt már korábban házhoz menő zöldhulladék gyűjtés.
Szécsény településen a szolgáltatás ellátását alvállalkozás keretében a Balassagyarmati Városüzemeltetési Nonprofit Kft. végzi. Az Önök településen amióta az elszállítást a Városüzemeltetés látja el házhoz menő zöld hulladék elszállítás nem történt. A településen a lakosság számára a zöld hulladék házi komposztálásra van lehetőség, amelyhez a Városüzemeltetés tájékoztatása alapján az Önkormányzat biztosítják a komposztáló edényt. Kérném, hogy azon ügyfelek számára, akik szeretnék igénybe venni a komposztálás lehetőségét a komposztáló edény kiosztását biztosítani szíveskedjenek.
A téves tájékoztatásért szíves elnézésüket kérjük!
Tisztelettel:
Ügyfélszolgálati munkatárs
Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
2100 Gödöllő, Dózsa György út 69.
Tel: 06-28/561-200
Fax: 06-28/561-201
Web: www.zoldhid.hu
MUNKATÁRSAT KERESÜNK
Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ
a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ
Óvodai – iskolai szociális segítő
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű, 2021. december 31 napjáig betölthető közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Nógrád megye, Szécsény járás települései
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben, valamint a személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998.(IV.30.) NM rendeletében foglalt, gyermekjóléti szolgáltatáshoz kapcsolódó, köznevelési intézményekben végzendő szociális munka.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
- Felsőfokú szociális szakképzettség, iskolai szociális munkás, család- és gyermekvédő tanár, család- és gyermekvédő pedagógus, család- és gyermekvédelem szakos pedagógus, ennek hiányában gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó oklevéllel rendelkező: nevelőtanár, pedagógus, pedagógiai előadó, pszichopedagógus, gyógypedagógus
- Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
- Magyar állampolgárság
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Egészségügyi alkalmasság
- 4 hónap próbaidő
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Családsegítésben vagy gyermekjóléti ellátásban szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
- Elméleti szakmai ismeretek készségszintű használata
Elvárt kompetenciák:
- Rendszerszemlélet, kiváló kommunikációs készség, magas szintű problémamegoldó képesség,
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- részletes, fényképes szakmai önéletrajz
- iskolai végzettséget és képesítést igazoló bizonyítvány(ok) másolata
- motivációs levél
- 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy nyilatkozat, a pályázat elnyerése esetében az erkölcsi bizonyítvány kikéréséről
- nyilatkozat a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez való hozzájárulásról, illetve arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők megismerhetik a pályázó anyagát
- nyilatkozat, hogy az 1997. évi XXXI. tv. (Gyvt.) 15. § (8) bekezdésében foglalt kizáró ok a pályázó személye esetében nem merül fel
A munkakör betölthetőségének időpontja:2019.01.01.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. december 18.
A pályázatok benyújtásának módja:
- Postai úton, a pályázatnak a Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ címére történő megküldésével (3170 Szécsény, Rákóczi út 41 ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 3544-2/2018., valamint a munkakör megnevezését: családsegítő .
vagy
- Elektronikus úton a pályázat szecsenygyjsz@gmail.com e-mail címre való megküldésével
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. december 20.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018.11.20.