KÓRHÁZI ELLÁTÁS

Tisztelt szécsényi lakosok!

 

Ígéretemhez híven levelet írtam a megyei tiszti főorvosnak a balassagyarmati polgármester egyik bejegyzése kapcsán, ami az országos tiszti főorvos területi ellátásról szóló rendelkezését ismertette. A balassagyarmati polgármester bejegyzése a következő volt.

„Balassagyarmatnak betegfogadási kötelezettsége elsősorban Balassagyarmat, Rétság és Pásztó járások területéről van. A megye másik három járását a salgótarjáni Szent Lázár Kórház kapta.”

A megyei tiszti főorvosnak azért írtam levelet, mert sokunknak nem volt érthető a területi lehatárolás logikája, hiszen a pásztói járás lakosai csak Szécsényen keresztül juthatnak el Balassagyarmatra, míg a salgótarjáni kórház a felújított 21-es úton számukra sokkal gyorsabban elérhető. A szécsényi járás lakosainak viszont a balassagyarmati kórház van közelebb.

A megyei tiszti főorvos válasza postafordultával meg is érkezett.  Ebben a következő pontosítás szerepel. „Az országos tiszti főorvos az Országos Mentőszolgálatot jelölte ki a betegek elhelyezésének koordinálására. Ennek megfelelően a mentő a területi elosztás elvén kívül azt is figyelembe veszi, hogy melyik kórházban kapja meg a beteg az állapotának legmegfelelőbb ellátást.”

Tisztelt szécsényi lakosok!

A válasz alapján szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a betegek szállítása a kijelölt kórházakba legfőképpen szakmai alapon történik, és a lehatárolás csak a koronavírusos ellátást érinti.

2020. április 10.

 

Stayer László

polgármester