A Szerva Asztalitenisz Sport Egyesület legmagasabb osztályban játszó csapata a tavalyi évhez hasonlóan bejutott a bajnokság négy legjobb csapata részvételével rendezett rájátszásba, melyet június 10-11-én rendeznek Szigetszentmiklóson a városi sportcsarnokban. Az extra liga végső sorrendje két napos final four-on dől el, ahol első nap (Június 10-én) az alapszakasz 1. helyezettje játszik a 4.-kel, valamint a 2. az 3. helyzettel. A második napon, június 11-én az első nap két győztese játszik a végső bajnoki címért (1. és 2. helyért), valamint a két vesztes együttes a 3. és 4. helyekért. A végső sorrendet eldöntő második nap, június 11-én az egyesület kisbuszt indít Szécsényből szurkolók és érdeklődő sportbarátok számára. jelentkezni dr. Harik Ferencnél lehet a 30/209 0860-as telefonszámon. A mintegy 20 fős kisbusz vasárnap reggel 8 óra körül indul Szigetszentmiklósra és onnan kb. 18.00-kor vissza. A jelentkezők megtekinthetik a de. 10.00-kor kezdődő bronzmérkőzést (itt dől el a 3.-4. hely sorsa), valamint a du. 15.00-kor kezdődő extra liga csapatbajnoki címért folyó döntőket mind a férfi, mind a női együttesekkel. A bajnoki címen kívül itt dőlnek el a nemzetközi csapatversenyeken (pl: BL) indulási jogok is. A nagy sportélményt jelentő programra minden érdeklődő jelentkezését szeretettel várjuk!
Hírek kategória bejegyzései
ALPOLGÁRMESTERI FOGADÓNAP
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Dr. Harikné dr. Havasi Beáta alpolgármester fogadónapot tart, 2017. június 7-én (szerda) 9.00-12.00 óra között, a Városháza (cím: Szécsény, Rákóczi út 84.) I. emeleti polgármesteri irodában.
A fogadónapra előzetesen bejelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet, telefon: 06-32/370-566,
06-70/382-78-61, e-mail: infoszecseny@szecseny.hu
POLGÁRMESTERI FOGADÓNAP
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy
Stayer László polgármester fogadónapot tart,
2017. június 7-én (szerda) 9.00-12.00 óra között, a Városháza (cím: Szécsény, Rákóczi út 84.) I. emeleti polgármesteri irodában.
A fogadónapra előzetesen bejelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet, telefon: 06-32/370-566,
06-70/382-78-61, e-mail: pm.szecseny@globonet.hu
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS
Tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy Szécsény területén földi járműről melegköd-képzéssel történő szúnyoggyérítés lesz. A szúnyoggyérítés tervezett időpontja: 2017. május 31-én (szerda) napnyugta körüli időszak. Rossz idő esetén az időpont: 2017. június 7-én (szerda) napnyugta körüli időszak. A kipermetezésre kerülő vegyszer nem mérgező, emberre és házi állatokra nem veszélyes. Az elővigyázatosság érdekében kérjük a lakosságot, hogy a permetezés idejére a lakások ablakait szíveskedjenek becsukni! Kisgyermekek, asztmás betegek, allergiára hajlamos személyek lehetőleg ne tartózkodjanak a szabadban a permetezés ideje alatt.
ÚJ SZOLGÁLTATÁS A SZÉCSÉNY HOLDINGTÓL!
Környezetbarát, teljes mértékben lebomló szemeteszsákokat lehet vásárolni 200 Ft/db áron a Városfejlesztő Kft-től. (Kossuth út 3. Nyitva: H-CS 8-16.30, pénteken 8-13.30, telefonszám: +36-70-978-76-78) A zsákokba falevelet és vágott füvet lehet rakni. Ágakat, gallyakat külön összekötve kell kihelyezni az utcára. Ezeket a zsákkal együtt már további költség nélkül fuvarozza el a Szécsény Holding, miután a zsákok ára tartalmazza a szállítási költséget is. A zsákok űrtartalma 120 liter.