Szerkesztő összes bejegyzése

Óvodai beiratkozás

Közlemény a 2017/2018. nevelési évre történő óvodai és bölcsődei beiratkozás rendjéről

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a Szécsényi Cseperedő Óvodába és Bölcsődébe a gyermekeket, a 2017/2018. nevelési évre

2017. április 24.-25. (hétfő-kedd) napokon 8. 00.-16. 00. óra közötti időpontban

lehet beíratni.

Pótbeiratkozás: 2017. május 2. (kedd) 8. 00.-16. 00. 

A beiratkozás helyszíne:

Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde

Szécsény, Magyar út 13. Földszint nevelői szoba 

A bölcsődei és óvodai beiratkozáskor be kell mutatni: 

  a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (születési anyakönyvi kivonatot vagy személyi igazolványt),

a  gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártyát),

a gyermek TAJ kártyáját,  

a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát, 

amennyiben rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult a gyermek, az erről szóló határozatot,

munkáltatói igazolást bölcsődei felvétel esetében.

2017.-ben a bölcsődébe a gyermek húszhetes korától harmadik életévének, ill. annak az évnek a december 31.-éig vehető fel, amelyben a harmadik életévét betölti..

 Bölcsődei felvételre vonatkozó döntés:

A bölcsődei felvétel során előnyben kell részesíteni azt, akinek szülője igazolja, hogy munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, aki hátrányos ill. halmozottan hátrányos helyzetű, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, ill. a gyermekét egyedül nevelő szülőt.

  1. szeptember 1-jétől a 2017/2018. nevelési évre az óvodába:

Kötelező beíratni azt a gyermeket, aki 5. életévét 2017. augusztus 31. napjáig betölti, és még nem jár óvodába, valamint aki 2017. szeptember 1.-ig tölti be 3. életévét.

 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betöltötte, annak a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2013. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába. A napi négy órában, óvodai nevelésben részvételre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni gyermek lakóhelye, annak hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Óvodai felvételre vonatkozó döntés és jogorvoslat:

A gyermek felvételéről az óvoda vezetője dönt, a felvételi kérelemről hozott döntését írásban közli a szülőkkel legkésőbb 2017. május 26. napjáig.   Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. Az óvodának a gyermek óvodai felvételéről hozott döntése ellen a szülő a közléstől számított 15 napon belül érdeksérelemre hivatkozással a gyermek érdekében eljárást indíthat, a kérelem tekintetében a fenntartó nevében a jegyző jár el és hoz másodfokú döntést.

Szécsény, 2017. március 9.

Mender Andrea Mária sk.

Intézményvezető