Kisfilm-pályázat

A Mária Rádió pályázatot hirdet középiskolás diákok és egyetemisták számára. A pályázat célja, hogy a fiatalok megörökítsék a számukra fontos értékeket, s rövid videófilmek formájában feldolgozzák azokat.

A Mária Rádió, mint missziós műhely a rádiózás mellett rendezvények szervezésével és különböző pályázatok indításával is igyekszik evangelizációs küldetését teljesíteni. Kisfilm-pályázatunk kifejezetten középiskolás diákoknak és egyetemi hallgatóknak szól. A pályázat fő témája az értékek megőrzése. A Mária Rádió a pályázat a fiatalokhoz fordul, s arra kéri őket, mutassák be, számukra mit jelentenek az értékek. A videópályázat által egymásnak, s az elkövetkezendő generációknak tudnak szemléletformáló, útmutatónak tekinthető gondolatokat átadni.

A Mária Rádió olyan kisfilmek elkészítését várja, amelyek maximum 2 percben az alábbi fogalmak valamelyikét dolgozza fel: család, testvériség, erkölcs/becsület, igazság, béke, szeretet, erőszakmentesség, függőségektől való szabadulás.A pályaművek a megadottak közül egy témát dolgozzanak fel dokumentumfilm vagy játékfilm formájában. Az alkotásokat mobiltelefonnal rögzítsék.A pályaműveket a megadott honlapra tölthetik fel 2018. március 31-ig: http://feltoltes.mariaradio.hu:8080/videopalyazat/

A díjazottak nyereményei:

– az első 3 helyezett kisfilmjeinek részletei levetítésre kerülnek a közszolgálati média vallási műsoraiban

– az első helyezett (fődíjas) nyereménye egy mobiltelefonhoz használható előlencse

– a nyertesek bemutatása a Mária Rádió műsoraiban és havonta megjelenő magazinjában

– a nyertes videó elhelyezése a rádió honlapjánA zsűrizés több körben zajlik.

A 2018. március 31-ig beérkezett pályaművek közül a zsűri kiválasztja a legjobb 30 videót, majd ezekre a Mária Rádió Facebook oldalán lehet szavazni 2018. április 15-től május 15-ig. Az első tíz legtöbb szavazatot kapott pályamű közül választja ki a zsűri a 3 legjobb alkotást, s hirdeti ki május végén. A zsűri elnöke Dér András filmrendező.



Imádságos szeretettel,
Szabó Tamás
a Mária Rádió elnöke

Szécsény Város Hivatalos Weboldala