covid-19 kategória bejegyzései

HÁZI KARANTÉN SZABÁLY

A megyei tisztifőorvos tájékoztatása szerint a házi karanténban, amennyiben a technikai feltételek adottak (értsd: okos telefon), kötelező letölteni és használni egy olyan szoftvert, amely ellenőrzi a házi karantén betartását.

KÖZLEMÉNY

Tisztelt szécsényi lakosok!

Tájékoztatom Önöket, hogy az új Covid tesztem negatív lett. Remélem a jövő héttől ismét teljes erőbedobással munkába állhatok. Vigyázzanak magukra!

Stayer László
polgármester

SPORTOLNI VÁGYÓKNAK

Tisztelt szécsényi lakosok!

Tájékoztatom Önöket, hogy december 2-től 17 és 19 óra között kivilágítjuk a Ligetben a sportpályát, hogy a családoknak, a napközben dolgozóknak, illetve a sportbarátoknak alkalmuk legyen a testmozgásra.

Stayer László
polgármester

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt szécsényi lakosok!
Tájékoztatom Önöket, hogy Covid tesztem pozitív lett, ezért az eddigi önként vállalt karanténom, immár hivatalossá vált, családommal együtt. Munkámat itthonról a szokásosnál kisebb intenzitással tudom ellátni. Köszönöm megértésüket.
Stayer László
polgármester

TÁJÉKOZTATÁS

A kormány az élet-és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humán járvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében- a 478/2020. (XI.3.) Korm. rendeletben – 2020. november 4-től Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

A Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatalban 2020. november 16-tól határozatlan ideig a személyes ügyintézés szünetel, az ügyfelek, családtagjaik és a hivatal dolgozói egészségének megvédése érdekében.

A hivatali ügyintézés továbbra is minden ügytípusra kiterjedően folyamatos. Ügyet intézni azonban csak levélben feladott, a hivatal portáján elhelyezett gyűjtőládába bedobott, vagy elektronikusan benyújtott formában lehet.

Kérjük, minden esetben adják meg a telefonszámukat, email címüket, hogy az ügyintézők fel tudják venni Önökkel a kapcsolatot.

Ha ügyintéző közvetlen segítségére van szükség, akkor a következő telefonszámok hívhatók munkaidőben.

Munkanapokon 8.00 és 16.15 között

Tel: (32) 370-199

Sürgős esetben:

Tel: +36 70 529 4242

További elérhetőségek a város honlapján találhatók: http://szecseny.hu/Az ügyintézéshez szükséges adatlapok, beadványok a hivatal portáján megtalálhatók.  Adatlapok elektronikus levélben is igényelhetők az okm.szecseny@globonet.hu címen, vagy használhatják a város honlapján keresztül az E-ügyintézést. http://szecseny.hu/e-ugyintezes/

A személyes ügyintézés korlátozása alól kivételt képeznek a haláleset bejelentések és azok az anyakönyvi ügyek, amelyeknél követelmény az ügyfél anyakönyvvezető előtt tett nyilatkozata. Ezekben az esetekben is kérjük az ügyfeleket, hogy egyeztessenek időpontot az anyakönyvvezetővel.

Személyes ügyintézés esetén

  • megjelenésükkor mellőzzék a kísérőket, akiknek jelenlétére nincs szükség ügyük intézésekor,
  • maszkot viselve lépjenek be a hivatal épületébe, melyet teljes hivatali tartózkodásuk alatt viseljenek,
  • belépéskor és távozáskor használják a kézfertőtlenítőket,

Az ügyfélfogadás rendjének további alakulásáról a www.szecseny.hu honlapon, valamint Szécsény város facebook oldalán adunk tájékoztatást.

 

Köszönjük Tisztelt Ügyfeleink együttműködését! Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Szécsény, 2020. november 13.

Pifka-Boda Zsuzsanna jegyző sk.