covid-19 kategória bejegyzései

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatom a tisztelt szécsényi lakosokat, hogy településünkön jelenleg 39 időskorú személy, illetve házaspár ellátásáról gondoskodunk hivatalos formában.

27 személynél vagy házaspárnál a Humánszolgáltató Központ munkatársai segítenek, 12 személynél vagy házaspárnál pedig a Polgármesteri Hivatal dolgozói. A kollégák intézik a napi bevásárlást, gyógyszer kiváltást, postai ügyeket és az ebéd kivitelét.

Köszönöm minden dolgozó áldozatos munkáját!

Tudom, hogy nagyon sokan vannak, akik családon belül meg tudják oldani ezeket a feladatokat. Kérek, sőt biztatok mindenkit, hogy fokozottabban figyeljünk a lakókörnyezetünkben élő idősebb emberekre és ha bárkinél hiányát érzik a gondoskodásnak, azt azonnal jelezzék hivatalunk felé.

A távolabb élő fiatalokat is kérem, ha idősebb szüleik ellátásáról a távolság miatt nem tudnak gondoskodni, de féltik őket, hogy illetéktelen személyek visszaélve a helyzettel, segítőnek adják ki magukat, keressék hivatalunkat és akár jómagam kísérem ki és mutatom be a szüleiknek azt a személyt, akit mi bízunk meg ezzel a feladattal.

Az országos médiában folyamatosan jelzik felénk, hogy elhúzódó, több hónapig tartó járványhelyzetre kell felkészülnünk.

Testileg és lelkileg is.

Arról is tudnunk kell, hiszen ezt is láthatjuk, hallhatjuk az országos médiában, hogy a vírus most már az ország bármely pontján megjelenhet.

Ez alól Szécsény sem lehet, és nem is lesz kivétel, bármennyire is szeretnénk.

A szigorú szabályozásokon, korlátozásokon nem lazíthatunk, sőt, arra is fel kell készülnünk, hogy rövid időn belül még további, még szigorúbb korlátozások is életbe léphetnek.

El kell fogadnunk, hogy ezek az intézkedések értünk, a szüleinkért, a gyermekeinkért történnek.

A jó idő beköszöntével még nehezebb lesz a lakásunkban tartózkodni, főleg azoknak, akik panelben, társasházban élnek. Számukra, és hangsúlyozni szeretném, elsősorban az ő számukra enyhítettünk a közösségi tereink használatán. Nagyon fontos, hogy ezeken a területeken is be kell tartanunk az előírásokat. Csak az egy háztartásban élőkkel legyünk együtt, másokkal szemben tartsuk be az előírt távolságot.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

AKI TEHETI, MARADJON OTTHON!

Szécsény, 2020. április 6.

 

Stayer László

polgármester

OTTHONI KARANTÉN

Tisztelt szécsényi lakosok!

Városunkban egyre többen maradnak otthoni karanténban. Kérjük azokat, akik kényszerből, vagy önként ebben a helyzetben vannak, lesznek, erről tájékoztassák környezetüket figyelemfelhívó matricával is. Letölthető formátumban megtalálják honlapunkon: http://szecseny.hu/covid-19/, de szívesen segít a matricák kinyomtatásában és elhelyezésében a Polgármesteri Hivatal is. Ezenkívül az érintettek kérhetnek további segítséget is például bevásárláshoz, gyógyszer kiváltáshoz stb. Elérhetőségek: 06 70 529 4242 és infoszecseny@szecseny.hu. SEGÍTSÜK EGYMÁST! Ránk számíthatnak.

FOGYATÉKOS ELLÁTÁS

Tisztelt szécsényi lakosok!

A kormány intézkedési tervének megfelelően szeretnénk felmérni, hány olyan fogyatékkal élő lakik Szécsényben, aki veszélyhelyzet idején támogatásra szorul. Kérjük az érintettek jelentkezését, illetve azokat, akik tudnak ilyen személyekről, jelezzék a következő elérhetőségeken.
Telefon: 70 529 4242
infoszecseny@szecseny.hu
pm.szecseny@globonet.hu
További részletek:
http://szecseny.hu/fogyatekos-ellatas/

FELAJÁNLÁSOK

Tisztelt szécsényi lakosok!

Ígéretemhez híven tájékoztatom Önöket, hogy 2020. 04. 01. 17 óráig a „KORONA – TÁMOGATÁS A SZÉCSÉNYI EMBEREKÉRT” számlára 420.000 Ft érkezett.
Emlékeztetőként a számlaszám: 11741062-15735416-10010000

Köszönjük a segítséget!


Stayer László
polgármester