Szerkesztő összes bejegyzése

AFRIKAI SERTÉSPESTIS

A Nógrád Megyei Kormányhivatal az afrikai sertéspestis miatt több környékbeli település mellett Szécsényt is fertőzött területnek minősítette, ezért intézkedéseket vezetett be. Ezek a következők.
1. Valamennyi sertéstartó telepen a sertésállományt korcsoportok szerint nyilvántartásba kell venni.
2. Az állatlétszámot naprakészen kell vezetni.
3. Állat megbetegedésről, elhullásról azonnal értesíteni kell az állatorvost.
4. Saját célra történő vágást 48 órával korábban jelenteni kell.
5. Valamennyi elhullott sertésből mintát kell venni és azt meg kell vizsgáltatni.
6. A telepekre csak engedéllyel vihető be sertés, illetve hozható ki onnan.

HATÁROZAT

HULLADÉKUDVAR PLUSZ

Június 1-től a Balassagyarmati Hulladékudvar – a szerdai nap mellett – minden szombaton is nyitva tart, 8:00 – 12:00 óra között. Cím: Balassagyarmat, Szügyi út 64-66. Szerdánként 10 és 18 óra között lehet vinni a hulladékot.

ALPOLGÁRMESTERI FOGADÓNAP

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Dr. Harikné dr. Havasi Beáta alpolgármester fogadónapot tart, 2019. június 3-án (hétfő) 8.00-12.00 óra között, a Városháza (cím: Szécsény, Rákóczi út 84.) I. emeleti alpolgármesteri irodában.
A fogadónapra előzetesen bejelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

tel.: 06-32/370-566, 06-70/382-78-61

 

KÖSZÖNET

Tisztelt Szécsényi Polgárok!

Az EU választás városunkban mindenfajta nézeteltérés nélkül, a legnagyobb rendben lezajlott. Ezért szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. Külön köszönet azoknak, akik elmentek szavazni és véleménynyilvánításukkal segítették a demokrácia erősítését, valamint azoknak, akik a Helyi Választási Bizottságban és a Szavazat Számláló Bizottságokban dolgoztak. Szécsény, úgy érzem, példamutatóan vett részt Magyarország európai parlamenti képviselőinek megválasztásában. Még egyszer köszönet érte.
Stayer László
polgármester