A Nógrád Megyei Védelmi Bizottság és a Nógrád Megyei Kormányhivatal 2018. október 1-3. között komplex civil-katonai egészségügyi válsághelyzeti gyakorlatot tart Szécsényben.
A gyakorlat feltételezése szerint nagy erejű földrengés történik Nógrád megyében, melyben 18 település mintegy 11 ezer lakosa érintett. Az elhúzódó természeti katasztrófa következtében jelentkező sérülések ellátására egy Mobil Orvosi Segélyhely telepítése is szükségessé válik.
A három napos gyakorlaton az egészségügyi válsághelyzet kezelésében együttműködő szakemberek elméleti és gyakorlati felkészítése is megvalósul. A minél inkább valósághű lebonyolításban 50 fő egészségügyi tanulmányokat folytató önkéntes középiskolás diák is közreműködik majd, akik a sérülteket imitálják majd a Magyar Vöröskereszt felkészítésében. A megye egészségügyi intézményeinek szakemberei mellett részt vesznek az ellátásban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) orvosai és szakdolgozói is, valamint az Országos Mentőszolgálat speciális képzésben részesült személyzete is.
A gyakorlat egyik fő célja, hogy a Nógrád megyei szakemberek megismerjék a segélyhely működését és minél hatékonyabban működjenek együtt tömeges sérültellátás esetén. A Mobil Orvosi Segélyhely szállítása és telepítése a Magyar Honvédség Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerében valósulhat meg.
A komplex civil-katonai egészségügyi válsághelyzeti gyakorlaton összesen 26 együttműködő és támogató szervezet részéről mintegy 300 ember vesz részt. A lakosság a gyakorlat ideje alatt a megszokottnál több katonai járművel találkozhat majd a térségben.