TIOP-2.1.2-07/1-2008-0023

TIOP-2.1.2-07/1-2008-0023
„KISTÉRSÉGI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET
KIALAKÍTÁSA SZÉCSÉNYBEN”

Az Európai Unió és a Magyar Állam
által nyújtott támogatás összege: 957.585.706 Ft
A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A projektről bővebben

A város önkormányzata a kistérség önkormányzatainak támogató egyetértésével pályázatot nyújtott be Szécsényben járóbeteg szakellátó szolgálat megvalósítására. A pályázatban foglaltak megvalósítására a város közel egymilliárd forintot, egész pontosan 957.585.706 forintot nyert. A járóbeteg szakellátási szolgálat a jelenlegi egészségügyi centrum átalakításával, kibővítésével valósul meg.
A támogatási szerződés megkötéséig létrejött a pályázatban szereplő Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság. Erről az érintett 13 település képviselő-testülete már korábban döntött. A kft. ügyvezető igazgatójává Csóriné Botyánszki Ágnest, Endefalva község polgármesterét választották. A felügyelő bizottságban helyett kapott dr. Bercsényi Lajos, a salgótarjáni Szent Lázár kórház főigazgató főorvosa, dr. Szabó Géza, a balassagyarmati Kenessey Albert kórház igazgató főorvosa, Beszkid Andor, Rimóc polgármestere, Verbói Gábor, Nógrádmegyer polgármestere és Kolosiné dr. Percze Zsuzsanna, Szécsény alpolgármestere.
A támogatási szerződés megkötése előtt megvásárolták az épületben lévő két magántulajdonú fogorvosi rendelőt. A pályázati önerőt a meglévő, átalakítandó épület jelenti, amelynek értéke meghaladja az 50 millió forintot. A közbeszerzési eljárás eredményeképpen a Kivitelező céggel 2009. július 9-én kötöttük meg a szerződést.
A szakorvosi rendelőintézet átalakítása és új épületszárny építésének ünnepélyes alapkő letételére 2009. október 1-jén került sor.
A közbeszerzési eljárás lefolytatása után írták alá a közel 10 hónap átfutási idejű, 362,8 millió forintos kivitelezői megbízási szerződést a speciális követelményeket támasztó egészségügyi intézmények kivitelezése terén nagy gyakorlatot szerzett, minőségbiztosítási rendszert is működtető budapesti Hérosz Zrt.-vel. Ennek során valósul meg az 1960-ban épült 324 négyzetméteres meglévő épület átalakítása és egy 633 négyzetméteres új épületszárny építése.
Az uniós támogatással megvalósuló modern szakrendelővé alakítás során a kivitelező szakemberek az új épületben 3 szintes, tetőtér beépítéses, középfolyosós elrendezésű épületet húznak fel a Haynald Lajos utcára merőlegesen. A megmaradó épületet felújítják, a földszintes gyermekrendelő és az udvari szárnyépületet elbontják. Az épület teljes körűen akadálymentesített lesz. A megújult, kibővült egészségház körül igazi kisvárosi környezet alakul ki, parkolóval és parkkal. Az új épületrész építési munkái november elején kezdődtek s régészeti feltárást követően. A kivitelező a bontási és organizációs munkákon már túl van, Elindult a régi épület fűtési rendszerének átalakítása is. A régészeti munkák elhúzódása miatt a kivitelező az épületet várhatóan jövő év júliusában adja át.

A fejlesztés eredményeként az egyik leghátrányosabb helyzetű térségben megteremtődik az esélyegyenlőség a gyógyításban, elérhető közelségbe kerül a betegekhez a magas színvonalú egészségügyi ellátás, mentesülve ezzel a közeli ellátóközpontokba történő utazgatástól.
Milyen egészségügyi ellátás valósul meg az épületben:
  • Belgyógyászat
  • Kardiológia
  • Tüdőgyógyászat
  • Sebészet
  • Ortopédia
  • Szülészet-nőgyógyászat
  • Csecsemő- és gyermekgyógyászat
  • Reumatológia
  • Szemészet
  • Fül- orr- gégegyógyászat
  • Bőrgyógyászat és nemibeteg-ellátás
  • Pszihiátria
  • Neurológia
  • Tüdőgyógyászat – gondozó
  • Pszihiátria – gondozó

Fenti szakrendeléseket segíti a labordiagnosztika, röntgen diagnosztika és terápia, ultrahang-diagnosztika és terápia valamint a fizio- és mozgás terápia.


Kapcsolódó hírek:

Megkezdődik a régóta várt Járóbeteg Szakorvosi Rendelőintézet építése

Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter helyezte el Szécsényben, 2009. október 1-én a kistérségi járóbeteg szakellátó központ alapkövét

Elkészült a szécsényi egészségügyi centrum szerkezete

Szécsény Város Hivatalos Weboldala

Sürgős esetekben!

Telefon:

+36 70/529 4242;

E-mail:

okm.szecseny@globonet.hu