TOP-5.2.1-15-NG1-2016-00001

 

Uniós és hazai támogatásból valósítja meg Szécsény Város Önkormányzata és a Szécsényi Agro-Help Nonprofit Kft. a szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésének megállítását, valamint a közösségi és egyéni szintű társadalmi integráció feltételeinek megteremtését célzó, „Érjük el céljainkat” című pályázatát.

Szécsény Város Önkormányzata és a Szécsényi Agro-Help Nonprofit Kft. a Széchenyi 2020 Területfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett, „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című pályázati kiírás keretében 109,12 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

A Felhívás célja a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja. A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok.

A társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, mentálhigiénés, kompetenciafejlesztő, foglalkoztatási, egészségügyi, antidiszkriminációs és közbiztonsági programok valósulnak meg.

A projekt akcióterülete:

Rákóczi út (hrsz.: 1699) – Dugonics utca (hrsz.: 1314) – Damjanich utca (hrsz.:1337) – Földút – 0179 hrsz. közterület – 0180 hrsz. közterület – 1567 hrsz. közterület – 47 hrsz. közterület – árok – Ady Endre utca (hrsz. 66).

A projekt tervezett megvalósítási időtartama 24 hónap, mely időszak alatt az akcióterületen folyamatossá válik a szociális munka és a projekt eredményeinek megvalósulását elősegítő un. „soft” programok.

2017-10-21-Egészségnap

További képek


 

Szécsény Város Hivatalos Weboldala