KONCERT SZÉCSÉNYBEN
SZEMÉTSZÁLLÍTÁS
A Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta hivatalosan a Szécsényi Önkormányzatot, hogy leromlott állapotú gépjárműparkjuk miatt kénytelenek ideiglenesen felfüggeszteni lomtalanítási szolgáltatásukat. Az igazgató azt is jelezte – ugyanezen ok miatt – gyakrabban előfordulhat, hogy nem a szokott időben szállítják el a szemetet Szécsényből. A Kft. vezetője szerint helyzetük várhatóan október közepére javulhat, így akkora újabb tájékoztatást ígér. A szolgáltató kéri a szécsényi lakosok türelmét és megértését.
ÚJ SZOBRA VAN SZÉCSÉNYNEK
A Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló alkotást közadakozásból emelték. Köszönjük az adakozóknak, a szervezőknek, az alkotónak a szép szobrot!
GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak augusztus 27-én hétfőn 9-12, és augusztus 29-én szerdán 9-16 óra között vehetik át Erzsébet-utalványaikat. A juttatás csak készétel, tanszer és ruházat vásárlására használható. Az utalványokat a Szécsényi Önkormányzat hatósági osztályán (3170, Szécsény, Rákóczi út 84.) kaphatják meg az érintettek, érvényes személyi azonosító igazolvány bemutatását követően. Meghatalmazott csak hivatalos meghatalmazással veheti át az utalványokat.
SZOBORAVATÁS SZÉCSÉNYBEN
Augusztus 19-én, vasárnap, a 10 órás szentmisét követően – ami kivételesen a Temetőkápolnában lesz – felavatják Szécsény új szobrát. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a Kossuth és a Varsányi út találkozásánál található kis köztérre, ahol leleplezik Magyarország Nagyasszonyát ábrázoló alkotást.