Szerkesztő összes bejegyzése

KÖZLEMÉNY

Tisztelt Szécsényi Lakosok!

Pénzbírságra ítélt a Bíróság, miután, mint közismert, az egyik internetszolgáltató fél napig áramkimaradás miatt nem működött Szécsényben. Az ügyészség az eseménnyel kapcsolatban úgy vélte, közérdekű üzem megzavarása történt. A Bíróság ítéletével továbbra sem értek egyet, annak ellenére, hogy a másodfok lecsökkentette a pénzbírság mértékét, de az intézkedést elfogadom annak érdekében, hogy 100 százalékosan Szécsény ügyeire tudjam fordítani energiáimat. A városa iránt felelősséget érző ember személyes sérelmeit a háttérbe szorítja, bármilyen fájdalmasnak és igazságtalannak is érzi azt. Ha pedig anyagilag ennyit tehettem Szécsényért, akkor örömmel tettem. Köszönöm a megértést, hajrá Szécsény!  Stayer László polgármester

GYÁSZ

Elhunyt Juhász Miklós volt önkormányzati képviselő, a szécsényi KDNP egykori elnöke. Több mint 30 évig volt a helyi kereszténydemokraták szervezetének tagja. Esztergomban érettségizett a ferenceseknél. Mérnöki és politológusi diplomát szerzett. Több civil szervezet tagjaként is segítette szülővárosában a szécsényieket, a bajbajutottakat, a rászorulókat.