Szerkesztő összes bejegyzése

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt szécsényi lakosok!
Tájékoztatom Önöket, hogy Covid tesztem pozitív lett, ezért az eddigi önként vállalt karanténom, immár hivatalossá vált, családommal együtt. Munkámat itthonról a szokásosnál kisebb intenzitással tudom ellátni. Köszönöm megértésüket.
Stayer László
polgármester

TÁJÉKOZTATÁS

A kormány az élet-és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humán járvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében- a 478/2020. (XI.3.) Korm. rendeletben – 2020. november 4-től Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

A Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatalban 2020. november 16-tól határozatlan ideig a személyes ügyintézés szünetel, az ügyfelek, családtagjaik és a hivatal dolgozói egészségének megvédése érdekében.

A hivatali ügyintézés továbbra is minden ügytípusra kiterjedően folyamatos. Ügyet intézni azonban csak levélben feladott, a hivatal portáján elhelyezett gyűjtőládába bedobott, vagy elektronikusan benyújtott formában lehet.

Kérjük, minden esetben adják meg a telefonszámukat, email címüket, hogy az ügyintézők fel tudják venni Önökkel a kapcsolatot.

Ha ügyintéző közvetlen segítségére van szükség, akkor a következő telefonszámok hívhatók munkaidőben.

Munkanapokon 8.00 és 16.15 között

Tel: (32) 370-199

Sürgős esetben:

Tel: +36 70 529 4242

További elérhetőségek a város honlapján találhatók: http://szecseny.hu/Az ügyintézéshez szükséges adatlapok, beadványok a hivatal portáján megtalálhatók.  Adatlapok elektronikus levélben is igényelhetők az okm.szecseny@globonet.hu címen, vagy használhatják a város honlapján keresztül az E-ügyintézést. http://szecseny.hu/e-ugyintezes/

A személyes ügyintézés korlátozása alól kivételt képeznek a haláleset bejelentések és azok az anyakönyvi ügyek, amelyeknél követelmény az ügyfél anyakönyvvezető előtt tett nyilatkozata. Ezekben az esetekben is kérjük az ügyfeleket, hogy egyeztessenek időpontot az anyakönyvvezetővel.

Személyes ügyintézés esetén

  • megjelenésükkor mellőzzék a kísérőket, akiknek jelenlétére nincs szükség ügyük intézésekor,
  • maszkot viselve lépjenek be a hivatal épületébe, melyet teljes hivatali tartózkodásuk alatt viseljenek,
  • belépéskor és távozáskor használják a kézfertőtlenítőket,

Az ügyfélfogadás rendjének további alakulásáról a www.szecseny.hu honlapon, valamint Szécsény város facebook oldalán adunk tájékoztatást.

 

Köszönjük Tisztelt Ügyfeleink együttműködését! Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Szécsény, 2020. november 13.

Pifka-Boda Zsuzsanna jegyző sk.

RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény után járó pénzbeli támogatás évente két alkalommal adható. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997.
(IX.10.) Korm. rendelet módosításának hatályba lépésével az eddigi természetbeni ellátási forma helyett pénzbeli támogatásként kerül kiosztásra a jogosult személyek részére. Azok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult személyek, akiknek a
kedvezményük 2020. november 1-én fennáll, a tárgyév november hónapjára tekintettel pénzbeli támogatásban részesülnek. A támogatás összege változatlanul 6.000 Ft gyermekenként, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos helyzetű, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek esetében 6.500 Ft gyermekenként. Tájékoztatjuk, hogy a pénzbeli támogatást átveheti a Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal épületében, az alábbi időpontokban:
2020. november 17-én (kedd) 9.00 -től 16.00 -ig
Pótkifizetés:
2020. november 18-án (szerda) 9.00 -től 12.00 -ig
Érvényes személyi azonosító igazolvány és lakcímkártya elengedhetetlen a támogatás felvételéhez. Amennyiben valaki személyesen nem tud megjelenni, hivatalos meghatalmazás szükséges a pénzbeli támogatás átvételéhez.

KÖZLEMÉNY

Tisztelt szécsényi lakosok!

Tájékoztatom Önöket, hogy önkéntes karanténba vonultam, mert betegség tüneteit észleltem magamon. A házi orvosommal egyeztettem, várom a tesztelőket. Köszönöm a megértést.
Stayer László
polgármester