MUNKATÁRSAT KERESÜNK

Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal                           

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal

Építéshatósági ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Nógrád megye, 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

  1. melléklet 15. Építésügyi igazgatási területen pont szerint

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Szécsényi Város és közigazgatási környezetébe tartozó települések általános építéshatósági eljárásainak intézése. Ellátja az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006.(XII.23.) Korm. rendelet szerint I. fokú általános építéshatósági feladatokat. Az építésügyi hatóság által az építményekkel (ideértve a hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákkal és a műemléki védelem alatt álló építményeket is) kapcsolatos építési tevékenységgel összefüggő engedélyezési, kötelezési és ellenőrzési feladatok az építményekre vonatkozó általános érvényű településrendezési és építési követelmények érvényre juttatása: pl. szakhatósági eljárások, építési tevékenység jogszerűségének ellenőrzése, építéshatósági engedélyek, tudomásul vételi eljárások, hatósági bizonyítványok, egyéb építéshatósági engedélyezési eljárások döntéseinek előkészítése. 

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései, valamint a Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal Közszolgálati Szabályzata az irányadók.                       

Pályázati feltételek:

•         Magyar állampolgárság,

•         Cselekvőképesség,

•         Büntetlen előélet,

•         Egyetem, Főiskolán szerzett szakképzettség a 29/2012.(III.7.) Korm. rendelet 15. a) pontjában meghatározottak szerint, illetve a 343/2006.(XII.23.) Korm. rendelet figyelembevételével,

•         Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

•         Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

•         Foglalkozás egészségügyi vizsgálat lefolytatásának vállalása, és azon való alkalmas minősítésnek való megfelelés

•         Kttv. 84-87.§-aiban foglalt együttalkalmazási és összeférhetetlenségnek való megfelelés és az erről szóló nyilatkozattétel vállalása

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

•         Építésügyi területen szerzett közigazgatási gyakorlat

•         Közigazgatási alapvizsga, szakvizsga

•         Építésügyi vizsga

•         Helyismeret

•         B kategóriás jogosítvány

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

•         Fényképpel ellátott szakmai önéletrajz a 45/2012(III.20.) Korm. rendelet 8.§ 1. sz. melléklete szerinti formátumban

•         végzettséget igazoló okiratok másolata

•         nyilatkozat az előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról

•         a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul

•         90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, de legalább az erkölcsi bizonyítvány megkéréséről szóló postai feladóvevény

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 29.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Pifka-Boda Zsuzsanna jegyző nyújt, a 06-32-370-199 (221 mellék) -os telefonszámon.

Pályázatok benyújtásának módja:

•         Postai úton, a pályázatnak a Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (3170 Szécsény, Szécsény Rákóczi út. 84. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 354-3/ 2019. , valamint a munkakör megnevezését: Építéshatósági ügyintéző. •        Postai úton, a pályázatnak a Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (3170 Szécsény, Rákóczi út 84. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 354-3/ 2019., valamint a munkakör megnevezését: Építéshatósági ügyintéző.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatot kiíró szerv a pályázat eredménytelenné nyilvánítási jogát fenntartja. Alkalmazás esetén a munkáltató 6 havi próbaidőt köt ki.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. május 31.

Rendkívüli Véradás

Helye: Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrum Nonprofit Közhasznú Kft ( Cím: 3170.Szécsény, Rákóczi út 115.)

Időpont: 2019.  május 17 (péntek) 12-19 óra között

„ADJ VÉRT ÉS MENTS MEG HÁROM ÉLETET

Véradó lehet bárki, aki:

  • egészségesnek érzi magát
  • elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves
  • testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot

Hozd magaddal a tajkártyád (vagy EU-s tajkártya is jó), lakcímkártyád és a személyi igazolványod.

Ha most egészségesnek érzed magad, segíts a rászoruló betegeken, menj el a véradásra!  Ezzel nem csak másokon segítesz, hanem átesel egy szűrővizsgálaton, ami az aktuális egészségi állapotodról ad felvilágosítást!

Szükség van minden egészséges, jó szándékú véradóra!

MUNKATÁRSAT KERESÜNK

Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ                       

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ

Szociális diagnózis felvételi szakértő

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2019.12.31 –ig tartó közalkalmazotti jogviszony                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Nógrád megye, Szécsény járás és települései, .

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Szociális diagnózis felvételi szakértői feladatok ellátása az 1993. évi törvény 64. § (8) bekezdése értelmében.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                       

Pályázati feltételek:

•         Főiskola, 15/1998. (IV.30.) NM rendelet 2. sz. melléklete szerinti szakirányú végzettség, ,

•         Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

•         Önálló munkavégzés

•         Jó szintű helyzetértékelés

•         Magyar állampolgárság

•         Büntetlen előélet

•         Egészségügyi alkalmasság

•         4 hónap próbaidő

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

•         Rendszerszemlélet, kiváló kommunikációs készség, magas szintű problémamegoldó képesség

Előnyt jelentő kompetenciák:

•         Szociális diagnózis felvételében, családsegítésben vagy gyermekjóléti ellátásban szerzett gyakorlat

•         Elméleti szakmai ismeretek készségszintű használata

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

•         részletes, fényképes szakmai önéletrajz

•         iskolai végzettséget és képesítést igazoló bizonyítvány(ok) másolata

•         motivációs levél

•         30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy nyilatkozat, a pályázat elnyerése esetében az erkölcsi bizonyítvány kikéréséről

•         nyilatkozat a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez való hozzájárulásról, illetve arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők megismerhetik a pályázó anyagát

•         nyilatkozat, hogy az 1997. évi XXXI. tv. (Gyvt.) 15. § (8) bekezdésében foglalt kizáró ok a pályázó személye esetében nem merül fel

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 28.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Csák Andrea intézményvezető nyújt, a 06-32-370.-011 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

•         Postai úton, a pályázatnak a Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ címére történő megküldésével (3170 Szécsény, Rákóczi út 41. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 312-5/2019. , valamint a munkakör megnevezését: Szociális diagnózis felvételi szakértő.

•         Elektronikus úton Csák Andrea intézményvezető részére a szecsenygyjsz@gmail.com E-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. május 30.

Munkatársat keresünk

Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ

Óvodai – iskolai szociális segítő

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2021.12.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Nógrád megye, Szécsény járás és települései, .

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben, valamint a személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998.(IV.30.) NM rendeletében foglalt, gyermekjóléti szolgáltatáshoz kapcsolódó, köznevelési intézményekben végzendő szociális munka.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  •        Főiskola; Felsőfokú képesítés, felsőfokú szociális szakképzettség, iskolai szociális munkás, család- és gyermekvédő tanár, család- és gyermekvédő pedagógus, család- és gyermekvédelem szakos pedagógus, ennek hiányában gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó oklevéllel rendelkező: nevelőtanár, pedagógus, pedagógiai előadó, pszichopedagógus, gyógypedagógus
  •         Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  •         Magyar állampolgárság
  •         Büntetlen előélet
  •         Cselekvőképesség
  •         Egészségügyi alkalmasság
  •         4 hónap próbaidő

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  •         Családsegítésben vagy gyermekjóléti ellátásban szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

Elvárt kompetenciák:

  •         Rendszerszemlélet, kiváló kommunikációs készség, magas szintű problémamegoldó képesség,

Előnyt jelentő kompetenciák:

  •         Rendszerszemlélet, kiváló kommunikációs készség, magas szintű problémamegoldó képesség
  •         Elméleti szakmai ismeretek készségszintű használata

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  •         részletes, fényképes szakmai önéletrajz
  •         iskolai végzettséget és képesítést igazoló bizonyítvány(ok) másolata
  •         motivációs levél
  •         30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy nyilatkozat, a pályázat elnyerése esetében az erkölcsi bizonyítvány kikéréséről
  •         nyilatkozat a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez való hozzájárulásról, illetve arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők megismerhetik a pályázó anyagát
  •         nyilatkozat, hogy az 1997. évi XXXI. tv. (Gyvt.) 15. § (8) bekezdésében foglalt kizáró ok a pályázó személye esetében nem merül fel

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. május 28.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Csák Andrea intézményvezető nyújt, a 06-32-370-011 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  •         Postai úton, a pályázatnak a Szécsény és Térsége Humánszolgáltató Központ címére történő megküldésével (3170 Szécsény, Rákóczi út 41. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 311-5/2019. , valamint a munkakör megnevezését: Óvodai – iskolai szociális segítő.

vagy

  •         Elektronikus úton Csák Andrea részére a szecsenygyjsz@gmail.com E-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. május 30.

Szécsény Város Hivatalos Weboldala